Szobafoglalás
Tündérliget Panzió Egerszalók
kep
twitter facebook pinterest comment

Egy hétvége az egri borok mámorában

Magyarországon jónéhány kiváló borvidéket találni, de ezek közül kétség kívül az egyik legjelentősebb az egri borvidék. Ráadásul a térségben rengeteg program is várja az idelátogatókat. Akár baráti társasággal, akár kettesben, de azoknak, akik ezt a vidéket jelölik ki úticélul, biztosan felejthetetlen élményekben lesz része.

Az egri térség szőlő- és borfajtái

A vidék történelme, a fél évszázados szocialista gazdálkodás, valamint a rendszerváltás óta kialakult fogyasztási trendek következtében, illetve száraz és hűvös éghajlatnak köszönhetően ez egy meglehetősen sokszínű borvidék. A legtöbb helyre fehérszőlőt ültetnek, amelyből aztán az olaszrizling, a chardonnay, a hárslevelű és a leányka készül, valamint kékszőlőt, melyből a kékfrankos, a merlot, a cabarnet franc, a pinot noir, a portugieser, a kadarka és a cabernet sauvignon készül. 


A vidék leghíresebb bora az egri bikavér, mely többféle vörösborszőlő borának elegyéből készül. A borfajtákat két kategóriába sorolják: a védett eredetű klasszikus borok (például chardonnay, cserszegi fűszeres, irsai olivér, sárga muskotály stb.), illetve a védett eredetű superior borok (például pinot blanc, rajnai rizling, szürkebarát, kékfrankos, merlot stb.).

 

Borkóstolás a térségben

Sok felnőtt ember számára jelent élvezetet és kikapcsolódást, ha részt vesznek egy bortúrán, borkóstoláson. Eger térségében erre bőven van lehetőség.


Rögtön Eger városában van lehetőség a Város a város alatt fantázianevet viselő programhoz csatlakozni. Ez egy háromnegyedórás séta a város alatt épült pincerendszerben. Miközben a gondosan kialakított helyen barangolnak a kíváncsiskodók, rengeteg dolgot megtudhatnak a pinceépítészet hogyanjáról és mikéntjéről, a szőlőtermesztés csínjáról-bínjáról és a borkészítés sokéves fortélyairól. Természetesen a túra keretein belül adódik alkalom a finom nedűk megízlelésére is.


A Szépasszonyvölgyben ugyancsak be lehet nevezni borkóstolásra, ráadásul ide akár kényelmesen, kisvonattal is el lehet jutni. A kisvonat Egerből, az Érsekkerttől indul, érinti a térség főbb látványosságait, ezáltal a városnézés egyik legkényelmesebb módja, végállomása pedig a Szépasszonyvölgy. Nincs is jobb annál, mint a festői tájon eltölteni egy napsütötte délutánt a borok okozta mámorban.


Egerszalókot is érdemes érinteni, ha már a környékre látogat valaki. Az itteni termálvíz messze földön híres, ráadásul itt található a sódomb is, mely a nevével ellentétben mészkőből épül fel (a termálvíz a mélyből feltörve lecsordogált a domboldalon, a benne lévő ásványi anyagok pedig az évszázadok alatt létrehozták a sódombot), és amely Európában egyedülálló, de az egész világon csak három van belőle (az egerszalóki mellett van egy Törökországban, illetve a Yellowstone Nemzeti Parkban). A sódomb szomszédságában található a Szefi Borozó, mely úgy van kialakítva, hogy csoportos rendezvények lebonyolítására is alkalmas, így a borkóstoló túrát egy baráti társaság egybekötheti akár egy születésnappal is.


Szintén Egerszalókon van a Kohári Pincészet, ahol a jó hangulatú borkóstolás közben az érdeklődőknek a gazda, Tóth István örömmel és készségesen mesél mind a borkészítésről, mind pedig a szőlőtermesztés titkairól.

 

Borkóstolás után lazítás

Ha pedig az összes finom egri bor megkóstolásra került, az érdeklődők pedig kissé elfáradtak az egésznapos séta során, estére érdemes kicsit elmerülni a híres termálvízben. Egerszalókon ugyanis lehetőség nyílik az éjszakai fürdőzésre… egy finom bor után lebegni a melegvízben a csillagok pettyezte ég alatt pedig egy kellemes nap méltó lezárásának bizonyul.

 

Borkóstolás utáni éjszakára: egy kellemes este Egerszalókon, a Tündérliget Panzióban

Nem csoda, ha az ínycsiklandó borkülönlegességek mellett nem marad, ki haza vezetne az éj leple alatt - de szerencsére erre nincs is szükség. Ha úgy gondoljátok, szívesen megpihennétek Egerszalókon, mi szeretettel, és csendes, felnőttbarát környezettel várunk Titeket a Tündérliget Panzióban! Foglaljatok szobát az alábbi linkre kattintva, és élvezzétek a csendet, nyugalmat nálunk!

 

Szobafoglalás

Foglalj szobát a legjobb ajánlatért közvetlenül weboldalunkon, az alábbi form kitöltésével! Szeretettel várunk!

 

Hírek

Hírek és újdonságok, érdekességek Egerszalókról, a Panziónkról, környékünkről… 

vidéki szállás

5 ok, amiért a Tündérliget Panzió az ideális vidéki szállás

Néha jó érzés magunk mögött hagyni a városi forgatagot, a tülkölő autók sokaságát és a mindennapok gondjait. Ilyenkor érdemes egy...

egerszalóki sódomb és termálvíz

Egy Európa-szerte egyedülálló természeti csoda: az egerszalóki sódomb és termálvíz

Bolygónk egyik legnagyobb csodája, hogy szó szerint ezer arca van, számtalan gyönyörű természeti képződménnyel nyűgöz le minket a világ...

Egerszalóki fürdő

Töltődjetek fel az egerszalóki fürdőben!

Időről-időre minden embernek szüksége van egy kis kikapcsolódásra, feltöltődésre, amikor néhány napra maga mögött hagyhatja a szürke...

További hírek
Ajánlataink
Oldalak
Elérhetőségeink

Cím: 3394, Egerszalók, Széchenyi út 4.

Telefon: +36-30-KATTINTS
(mindennap 8:00-20:00-ig)

Email: KATTINTS