Szobafoglalás
Tündérliget Panzió Egerszalók
kep

Kikapcsolódás gyerek nélkül: íme a legjobb kettesben töltött program!

A gyerekeink a szemünk fénye, a szülők mindent igyekeznek megtenni, hogy a lehető legjobb életet biztosítsák nekik. Ettől még azonban időnként mindenkinek szüksége van egy kis kikapcsolódásra, pihenésre, néhány olyan napra, amikor magunk hagyhatjuk a mindennapok gondjait, és csak élvezzük a pillanat varázsát. Gyerekmentes feltöltődéshez pedig épp ideális választás a Tündérliget Panzió Egerszalókon. Íme néhány érv, hogy miért!

Pár nap kettesben

Attól, hogy egy párnak gyereke születik, még nem szűnik meg párnak lenni, ugyanakkor, mivel a gyermekek állnak a fontossági lista élén, saját igényeiket többnyire a háttérbe szorítják. Ahhoz, hogy egy életen át megmaradjon a szerelem, időről-időre szükséges, hogy a nagyszülőknél töltsenek egy hétvégét a gyerekek, ameddig a szüleik elutaznak egy kicsit romantikázni. Az ilyen utak mindig közelebb hozzák egymáshoz a feleket, a gyerekeknek pedig az a legjobb, ha azt látják, hogy a szüleik boldogok és szeretik egymást.


Már néhány nap is elég arra, hogy a feleknek lehetősége nyíljon mély beszélgetésre, elegendő alvásra, és kipihenten, feltöltődve érnek haza. Mi, a Tündérliget Panzió Egerszalók községében egy felnőttbarát hotel vagyunk. Ez azt jelenti, hogy kimondottan gyerek nélkül érkező vendégek elszállásolására specializálódtunk, így biztosak lehettek benne, hogy nem fogja gyerekzsivaj megzavarni a pihenést.


A Tündérliget Panzióhoz tartozik egy varázslatos kert is. Ha olyan az időjárás, remek program kettesben kiülni a vízesés mellé, piknikezni, és közben önfeledten beszélgetni olyan dolgokról, amelyekről a gyerekek jelenlétében nem lehet, vagy csak bámulni a sziklákon táncoló vízcseppeket csendben, meghitten.

 

Kényeztetés helyben

A fárasztó mindennapok után nem meglepő, hogy sokak számára a tökéletes kikapcsolódást az jelenti, hogy ki sem teszik a lábukat a szállásról. Nálunk ez nem szükséges ahhoz, hogy kényeztető terápiákon vehessetek részt, ugyanis panziónkban található jakuzzi, szauna és sószoba is. De természetesen dönthettek úgy is, hogy frissen felújított, romantikus szobáink egyikébe zárkózva töltitek a napokat.

 

A Tündérliget Panzió az egri borvidék szívében fekszik

Amennyiben hozzánk jöttök néhány napra kikapcsolódni, lehetőségetek lesz a finomabbnál finomabb borokat megkóstolni, melyekről híres a környék. A térség borvidék, számos szőlőbirtok és pincészet található a környéken, többféle mód is van a borászatok, szőlők megtekintésére, megismerésére. Természetesen borkóstolásra is adódik alkalom, az ilyen programot biztosító helyek listája sem rövid.


Gyerekek mellett ritkán adódik alkalom egy pohár bor kiélvezésére, egy szőlőbírtok megtekintésére pedig még ritkábban. Ráadásul szülőként sosem tudunk nyugodt szívvel meginni valamit, hátha hirtelen kocsiba kell ülni az egyik gyerkőc kapcsán. Azonban, ha kettesben látogattok el ide, akkor úgy tudjátok kiélvezni a legfinomabb nedűket, hogy közben semmin nem kell aggódni.

 

Lazítás a termálvízben

Szintén remek program a híres egerszalóki termálvízben lazítani néhány órát, akár este, a csillagok alatt is, mert itt éjszakai fürdőzésre is van lehetőség. A vízben lévő ásványi anyagok és nyomelemek számos pozitív hatást gyakorolnak a szervezetre, így nem csak kellemes, hanem egyenesen nagyon jótékony is.

 

Kirándulás kettesben

Ha az aktív pihenést kedvelitek, akkor is többféle lehetőségetek van. Szinte egy karnyújtásnyira található Eger, így kulturális programok is akadnak. A környéket keresztbe-kasul átszelik a mindenféle kiránduló utak és túraútvonalak, melyek különböző nehézségűek, így van miből válogatni. Ha pedig igazán kalandvágyóak vagytok, és szeretnétek valami kicsit extrémebbet is kipróbálni, akkor remek közös élmény négykeréken, quaddal felfedezni a vidéket.

 

Ajánlatkérés

Név
Telefonszám
E-mail cím
Vendégek száma
Dátum
Időpont
Megjegyzés

Hírek

Hírek és újdonságok, érdekességek Egerszalókról, a Panziónkról, környékünkről… 

Egerszalóki panziók

Milyen előnyökkel jár, ha az egerszalóki panziók egyikében szálltok meg?

Néha nem árt elutazni néhány napra, kikapcsolódni, pihenni, feltöltődni, kettesben a pároddal. Ilyenkor – különösen, ha egyébként...

sóbarlang előnyei

Wellness részlegünk büszkesége: a sóbarlang előnyei

Wellness részlegünkön Vendégeink a szállás díjába foglaltan használhatják sóbarlangunkat. De mit is tud pontosan egy sóbarlang, milyen...

Hosszú hétvége kettesben

Hosszú hétvége kettesben? Ideje megtervezni az idei pihenéseket!

Itt az ideje elmenni egy kicsit kikapcsolódni? Jó lenne eltölteni pár napot kettesben, pihenéssel, borozgatással távol a városok zajától és...

További hírek
Ajánlataink
Oldalak
Elérhetőségeink

Cím: 3394, Egerszalók, Széchenyi István út 4.

Telefon: +36-30-KATTINTS
(mindennap 8:00-20:00-ig)

Email: KATTINTS