Szobafoglalás
Tündérliget Panzió Egerszalók
kep

Romantikus lánykérés ötletek

A lánykérés egy kapcsolatban bizony nagy mérföldkő, és gyakran a leendő vőlegény bajban van, hogyan tehetné igazán különlegessé ezt a pillanatot. Persze vannak, akiknek már gyerekkoruk óta konkrét elképzeléseik vannak, mások pedig egyszerűen nem szeretik a felhajtást. Azonban, ha szeretnél valami maradandó emléket a lánykérés köré, az alábbiakban mutatunk néhány szuper lehetőséget!

Gyertyafényes vacsora

A gyertyafényes vacsora egy igazán klasszikus módja a nagy kérdés feltevésének, ez azonban nem kell, hogy azt jelentse, unalmas, lerágott csont ez a gesztus. Egyfelől, mindig mindent egyedivé lehet tenni, ha belecsempészed a személyiségetek, például gondos figyelmet fordítasz a menü összeállítására, hogy szíved hölgye kedvenceit szolgálják fel. A döntő pillanatban pedig akár le is térdelhetsz, de még eredetibb, romantikusabb, ha például a pezsgőspoharába teszed a gyűrűt, hogy a leendő ara találja majd meg.

 

Wellness egy extrával

Utazzatok el néhány napra, például wellnessezni egy hétvégére, lazítsatok a kényeztető kezelések és különböző fürdők hatására. Felnőttbarát Panziónk tökéletes helyszín erre, akár az egész hétvégét itt tölthetitek, és wellnesünkben lazíthattok!

Ennek a lánykérésnek az a nagy előnye, hogy egy napi ilyen típusú lazítást követően mindenki ellazultabb, kisimultabb, boldogabb – így ha a hétvégét egy gyűrűvel megkoronázod, garantáltan az egyik legszebb, legboldogabb emlékként fog megmaradni életetek végéig.

 

Ajánlatkérés

Név
Telefonszám
E-mail cím
Vendégek száma
Dátum -tól
Dátum -ig
Megjegyzés

 

Romantikus piknik

Nem csak egy vacsora lehet romantikus, hanem egy piknik is. Persze ehhez szükséges, hogy az időjárás is kedvezzen, egy téli eljegyzéshez nem épp a legjobb. De tavasszal, nyáron, sőt, még ősszel is bőven akadnak olyan napok, amikor érdemes felszerelkezni egy piknikkosárral, amibe lehet szendvicset, friss gyümölcsöt, például epret, és mindenféle egyéb finomságokat pakolni. Ezután keress egy helyet, ami egyszerre szép, mégis meghitt, és terítsd le a kockás pokrócot. Hogy még kényelmesebb legyen, érdemes néhány párnát is bekészíteni. Innentől már csak rajtad múlik, melyik pillanatot választod a nagy kérdéshez.

 

Lánykérés a természetben

Ezalatt olyan tevékenységeket értek, amiket a természetben lehet csinálni, mint a sziklamászás, kirándulás, evezés, vitorlázás, quadozás közben. Ez elsősorban azok számára lesz nagyszerű élmény, akik egyébként is ilyen irányú érdeklődéssel rendelkeznek. Ha a kedvesed él-hal a motorcsónakázásért, akkor érdemes a kérdést egy ilyen úton feltenni, pontosabban a kérdés köré szervezni egy ilyen programot.

 

Nyilvános lánykérés

Vannak, akik arról álmodoznak, hogy sok szemtanúja lesz annak, amikor megkérik a kezüket. Amennyiben a te kedvesed is ilyen, a következő helyszínek és programok között bizonyára találsz nektek valót: lánykérés egy főtéren, a kedvesed munkahelyén, utazás közben, ha hallgat rádiót, akkor egy rádióműsorban, vidámparkban, sporteseményeken, egyéb, kivetítős eseményeken, állatkertben, esetleg valamilyen eseményen, mint a majális, fesztivál vagy vásár.

 

Lánykérés meglepetés bulival

Dönthetsz úgy is, hogy meglepetés bulit szervezel a lánykérés köré, természetesen a meghívottak beavatásával, hogy mindenki benne legyen a mókában. Akár azért rendezed a bulit, hogy mindenki előtt tehesd fel a kérdést, akár azért, hogy az ’igen’ elhangzása után együtt ünnepelhessetek, a kedvesed biztosan nagyon boldog lesz, hogy ott van mindenki, akit szeret, hogy osztozzanak az örömben.

 

Extrém lánykérés

Amennyiben igazán maradandó és különleges emlékké szeretnéd tenni a pillanatot, érdemes lehet elgondolkodnod extrémebb megoldásokon is, mint például a léghajózás, flashmob, vagy épp az, hogy egy koncert közben felpattansz a színpadra színt vallani. A lényeg az, hogy olyan eseményt szervezz, ami nem csak felejthetetlen élmény lesz, de valóban élvezni tudjátok, hiszen ez a legfontosabb!

Hírek

Hírek és újdonságok, érdekességek Egerszalókról, a Panziónkról, környékünkről… 

lánykérés helyszín szállással

A tökéletes lánykérés helyszín szállással: a Tündérliget Panzió

Úgy érzed, ideje lenne egy magasabb szintre emelni a kapcsolatotokat, és elérkezett az ideje, hogy fél térdre ereszkedj, de nem tudod, hogyan...

egerszalóki szállás

5 ok, amiért a Tündérliget Panzió a legjobb egerszalóki szállás

Mindenkinek szüksége van időnként kikapcsolódásra, pihenésre, akár egyedül, akár a párjával kettesben. Természetesen a gyerekkel...

Túra Egerszalókon és környékén

Túra Egerszalókon és környékén

Nincs is jobb annál, mint a mindennapok szürke folyását időnként megszakítani egy kellemes kirándulással, egy kiadós túrázással. E...

További hírek
Ajánlataink
Oldalak
Elérhetőségeink

Cím: 3394, Egerszalók, Széchenyi István út 4.

Telefon: +36-30-KATTINTS
(mindennap 8:00-20:00-ig)

Email: KATTINTS

Pályázatok Pályázatok